„A vezetés cselekvés, nem pedig pozíció.” (D. H. McGamon)
Kedvesem kérésére, mit kérésére, inkább imádkozására, leültem a TV elé és meredt szemeimmel próbáltam a képernyőre ragadni.
Ha már itt ülök, próbálkozzam a kavargó érzéseimet csillapítani. Lenyugodtam. A zsűri tagjai és az énekesek hidegen hagytak. Noha van közöm a zenéhez, a művészet oldaláról.
Közeli rokonom Pauk Gyuri hegedűművész. Ha hazalátogat, Zsuzsi, a felesége, nem mulasztja el a találkozónk szervezését.
Anyai nagymamám, Vilma, zongoratanárnő volt. A zongora nálunk családtagként terpeszkedett a nappaliban.
Kedvesemmel az első kapcsolatunk a tánc volt. E tánc, a hétvégéink gyakori eseménye, ma is.
Aztán valami megváltozott bennem, míg gondolataim elkalandoztak. Majd gyönyörű hang tört elő a Megasztár egy hölgyversenyzőjéből. Ezután a zsűri reagálása is megváltoztatott. Lelkesedtek. Kifejezték érzelmeiket. Te jó ég! Hová kerültem? Ők öten, különbözőképen mondták el élményüket. Választékosan és határozottan. Nem sértették meg egymást, sőt, megértők voltak. Gyakran mindegyikük mást-mást mondott, de volt, amikor ugyanazt, csak különböző érzelmi töltéssel.
Egyszerűen hozzászoktam ahhoz, hogy az ilyen hang eltűnt a közbeszédből. A politikusaink mindent megtettek azért, hogy a mások megértésének írmagját is kiöljék az írott sajtóból és a közbeszédből. Erre itt van öt (5) fiatalember, a „celeb” kategóriából és megajándékozott a magyar tv valamelyik tizenkettő – egy-tucat csatornáján a művészet nyelvével.
Talán jó lenne a zsűri tagjainak nevét itt felsorolnom. De nem tudom. Csak Rúzsa Magdi és Molnár Ferenc Karamell nevére emlékeztem. Szégyellem magam. A másik három fiatalember is jelesre vizsgázott nálam (is). Remélem másnál is! A lényeg rájuk kerestem a neten. Marics Peti, Marsalkó Dávid, és Papp Szabolcs. Érzéseikkel, választékos kifejezőképességeikkel ámulatba ejtettek. Az én fogalmaim szerint ők nem celebek, hanem igazi művészek.
„A józan ész munkaruhába öltöztetett zsenialitás”
Szörfözve a neten, ráakadtam a Megasztár következő részeire. Nekem tanulságos volt. Közreadom, remélve másnak is…
Az általam igen magasra értékelt Rúzsa Magdi vezette előadás után leadott rész már Magdi nélkül volt a képernyőn. Itt már minden pontosan a tömegtájékoztatásunk megszokott medrében zajlott. A párbeszédnek mellőzésével, mások véleményének figyelmen kívül hagyásával. Semmi udvariaskodás, csak a saját „fejlövés” hangoztatása, ahogy a csövön kifér.
Gondoltam leszedem a „Megasztár” blogomat, mert nagyon mellé lőttem.
Túl korán dicsértem a zsűrit.
Aztán rátaláltam a következőt követő előadásra és ott már minden helyreállt. Megjött Rúzsa Magdi és ismét beült a zsűribe. Ennyi. A fiatalemberek ismét mosolyogtak és udvariasok voltak. Végig hallgatták a társaikat. Nem vágtak közbe egymás eszmefuttatásának. Magdi varázsütésére a zsűri 180 fokban megváltozott. Élvezetes lett. Kiegyensúlyozott lett. Nem lett sértő és mégis amennyire egy „szappan operában” lehet, igazságosnak tűnhetett.
Számomra világossá vált, hogy Rúzsa Magdi az a vezető, aki szinte mindent tud a vezetésről. A kitűnő vezetésről. Amit még nem tud, na azt már én sem tudnám neki elmondani.