„A barátaidról úgy írj, ahogy ők látni szeretnék magukat”
Életemet a barátaim tették széppé. Azok, akikkel összehozott a közös sorsunk és rövidebb-hosszabb ideig együtt is tartott. Azon most gondolkodtam először, hogy mi volt az a „kovász”, ami összetartott minket? Miért éppen velük és miért éppen annyi ideig, amíg törődtünk egymással?
Nekem a kezdetekben az éppen adott iskoláim adták a „ragasztót”.
Révkével 12 éven át voltunk ugyanabban az osztályban. Általános iskolánkat Jókai Mór ajándékozta nekünk (is) a Svábhegy különlegesen szép környezetében. Napórával a homlokzatán. Az iskolához akkoriban egy templom is járt, Ibl Miklós volt a mi templomunk tervezője.
Révkével többször voltunk szoros kapcsolatban és többször távolodtunk el egymástól. Nem azért, mert viharos volt a kapcsolatunk, hanem azért, mert éppen nem volt összekötni valónk. Neki elképesztően változatos volt az élete.
Például a Zeneműkiadó egyik vezetője volt. Hogyhogy? Hát úgy, hogy mélyen zeneértő volt. Például a Beatles Biblia könyvet csak ő fordította le idegen nyelvre, azaz magyarra. Más nem tudta. Ő igen.
Például meghívták az USA-ba (még a rendszerváltás előtt jóval) játékprogram tervezés vezetőjének. Idő előtt hazajött, mondván túl unalmas volt…
Például legalább egy tucat (12 darab) kiadványunkat értő módon szerkesztette, melyek „Infostrázsa” névvel jelentek meg és nem műszaki hadovával, hanem humoros megközelítéssel próbáltuk emészthetővé tenni az informatika kockázatait. Ezeknek a kiadásainknak nagy része megtalálható az Országos Műszaki Könyvtár elektronikus oldalain.
Például Révke fiú testvére a MALÉV (magyar légitársaság) alkalmazottjaként halt meg. Révke felvette testvére keresztnevét, hogy anyukájuk továbbra is beszélhessen elvesztett gyerekével.
Kapcsolatunk derekán megemlítettem, hogy:
Az általános iskolában, osztálytársként, összesen nem beszéltünk annyit, mint felnőttként egy-egy alkalommal. Mire Révke válasza:
„Tudod túl messze álltunk a tornasorban…”
Révke szerintem az egyik utolsó polihisztorunk, noha legkitartóbb a humoros művek készítésében volt. A Ludas Matyi szövegírója még ma is, noha fogalmam sincs létezik e még nyomtatott formában ez a lap.
Ugyan ebből a „fészekaljából” maradt BariFeri nekem. Úgy kezdődött, hogy apukája egy közért vállalat vezetőjeként vette át tőlünk végtelen mennyiségben az őszibarackjainkat. Majd 12 évig vele is együtt éltük meg az általános- és középiskoláinkat. Feri, apukája nyomdokain haladva vezető lett és időközben a Menedzser Szövetség vezetője is. Mindez az előtt, hogy nekem fogalmam lett volna arról, mit jelent a menedzselés. Most már van miről beszélgetnünk. Hurrá.