„Mielőtt gyógyítanál, kérdezd meg a beteget,
feladja-e azt a viselkedését, amitől beteg lett!”
Engem megrázott vezető politikusaink kivetkőzése önmagukból.
Szokatlan volt, durva és kulturálatlan egy gyerekotthon bejáratánál.
Az utána való magyarázkodás meg tovább mélyítette bennem a szakadékot…
Azzal kérkedni a Magyar Állam vezetőbeosztottjaként, hogy a „B-közép kultúráján nevelkedtem” és ez milyen hasznos volt nekem, állami feladataim ellátásában, szóval úgy gondolom, hogy ennél mélyebbre már nem igen lehet süllyedni.
Az igazság az, hogy éreztem már hasonlót néhány éve.
De akkor a sértés, csak egy „kulturális réteghez tartozásomat” sértette.
Az átkosban a legmagasabb állami kitüntetést Kossuth Díjként tisztelték.
1990-től különválva, a Kossuth Díjat a kiemelkedő művészek,
a Széchenyi Díjat a kiemelkedő tudósok kapják.
Amikor a „nemzet csótánya” magkapta a Kossuth Díjat, szinte fizikai fájdalmam volt.
Miért?
Mert a „nemzet csótánya” megnevezést a művész, saját magának adta.
Ez nem bűn. Sőt. Akár még jó reklámfogás is lehetett.
De a Kossuth Díj és a „nemzet csótánya”
összekapcsolása az én ízlésvilágomban nem fér össze.
Ahogy a B-közép viselkedése és a Magyar Állam képviselete sem.
Talán nekem kellene megváltoznom?
A leírtakkal teljes mértékbe egyet értek.
Elismerésem az őszinteség miatt.
Ibolya Kedves!
Megtisztelő az elismerése.
Köszönöm: Szásenyka
Sajnos túl régen regnálnak és megnőtt a mellény. Van néhány bükkfaszabály, amihez kötődnek. Az egyik: ha sokat és gyakran mantrázol egy baromságot, előbb- utóbb elfogadják. Egy másik ha a vitaparnert nem megcáfolod, hanem leugatod, az is lehet hatásos. Ez így magában is baj, nagyobb baj, hogy a fiatalabb korosztályok eltanulják ezt a mintát. Szerencsére előremegyünk nemhátra
Kicsit off-topic, de van itt is érvényes eleme („Ez csak …”):
Esterházy Péter (A szavak csodálatos életéből) írja a halhatatlanságról:
Jorge Luist Borgest idézi:
„Egy teológiai vagy irodalmi vita hevében egy pohár bort löttyintenek egy uraság sze-mébe. A sértett szemrebbenés nélkül így vág vissza: Ez csak egy kitérő, uram, várom az érveit.”
Ezután jön Esterházy nézete:
„A replika hőse, egy bizonyos Henderson doktor, 1787 táján hunyt el Oxfordban, e ta-láló szavakon kívül nem hagyott ránk más emléket: szép és elégséges ez a halhatatlan-ság.”