„Csak a kiválasztottaknak adatik meg a szép és hosszú élet…”
Homonnay Jenő 1913-ban született. Fiatalon az amerikai tulajdonú Péti Olajfinomítóban helyezkedett el, ott idővel igazgató lett, majd háborút és több tulajdonosváltást túlélve 1973-ban a Százhalombattai Olajfinomító benyelte Péti Finomítót is, ahol aztán nyugdíjazták és a Balatonakarattyai csónakházának gondnokává avanzsált. Miért? Mert A Balatonakarattyai üdülő és csónakház is a Péti Finomító tulajdonában volt, így Jenő képes volt a vitorlás- és motoroshajó vezetői jogosítványt a régebbi eszközein ismét (vagy továbbra is) szakszerűen használni.
Na így lett több-száz olajipari dolgozó és családtag csodálatát kiérdemlője Jenő bácsi.
Jenőt mindenki tegezte, mert méretei ezt indokolták. 150 centis volt és talán 50 kiló. Egy gramm felesleges zsír nem tapadt testéhez, csak a hosszútávfutók izomzata. Bármikor képes volt bármilyen vitorlás árbócára felfutni. A nyaraló gyerekek le nem szálltak róla, noha példás rendet tartott és mindenkitől ezt meg is követelte.
Abból adódóan, hogy én is e hatalmas vállalatnál dolgoztam 1985-ig és én is jogosult voltam vízi járművek vezetésére, igen gyorsan összemelegedtünk.
Egy alkalommal a vállalat vett egy motorcsónak testet és hozzá egy dög nagy Moszkva motort. Majd megérkezett a szakszervezeti vezető (továbbiakban: Elvtárs) és igénye lett a motorcsónakázásra. Jenő átadta nekem a terepet. Hurrá! A csónakba bedobáltam mindazt, amit szükségesnek gondoltam, be az Elvtársat is, majd gyerünk! Tökig tekertem a gázt, a hajó orra kiemelkedett a vízből és bődült hangerővel megkezdtük a száguldást. Egy darabig. Mivel a motort elfelejtettem erősen a csónakhoz rögzíteni, idővel az egyre nagyobb sebességnél a motor lemaradt, azaz belepottyant a vízbe, miközben Newton törvénye szerint a hajótest tovaszáguldott. Ja, horgonyt sem tettem a hajóba, így a motor elvesztésének helyét sem tudtam megjelölni. Akarattyánál a legszélesebb a Balaton és éppen ennek közepénél volt valahol a motor csobbanása. Mire megállt a hajó már kilométerre voltunk a csobbanástól és édes kettesben voltunk az Elvtárssal. Nem dicsért meg. Sőt. Nem voltam párttag, de ezután már nem is lehettem volna. Szakszervezeti tag meg pláne nem!
Kivergődtünk a partra, az Elvtárs már nekem beharangozta a jövőmet, miszerint azonnal kirúgnak a nyugdíjas állásomból amiért 22 évet tanultam és a motor csillagászati árát is behajtják rajtam.
Jenő távolról látta vízi-jártassági ballépésemet és azonnal intézkedett:
1) Autót küldött könnyűbúvárokért.
2) 2-2 evezős csónakot (legalább tízet) hosszú láncokkal összekötött és az adott hatalmas vízterületen ezeket a csónakokat az üdülővendégek rendezetten ide-oda húzgálták, mígnem néhány röpke óra után úgy éjszaka felé a tó fenekén húzott láncra fennakadt a Moszkva motor.
3) Jenővel és néhány lelkes motorjavító szakemberrel hajnalig a Moszkva motor működőképes lett.
4) A szakszervezeti Elvtárs amint partot ért, jelentette Kürti elvtárs jelentős anyagi hátrányt okozó hanyagságát. Másnap reggelre a teljes vállalati vezérkar megérkezett. Jenőnek elmondták a hallottakat, Kürti elvtárs hanyagságáról.
5) Jenő szemlesütve mondta, hogy a szakszervezeti Elvtárs bizonyára megviccelte a vezető elvtársakat, hiszen a Moszkva motor teljes szépségében a csónaktestre van felszerelve fixen és az onnan már le sem vehető.