„Jenő tudta, hogyan kell élni…”
Homonnay Jenő 60 éves volt, amikor találkoztunk a Balatonnál. Megszerettük egymást. Nem volt nehéz, hiszen mindenki így volt Jenővel, pontosabban Jenő bácsival. Sok története volt neki is, de nekem is. Mikor elmesélte fiatalkori síelésének történetét, rárepültem a témára. Elmondtam, hogy hivatásos síoktató vagyok. Kételkedett. Aztán eljött a bizonyítás ideje. 1974 karácsonyán a 61 éves Jenő bácsival és Gáborral, fiatal kollégánkkal, Jenő Lada autójával elindultunk Lengyelországba síelni.
Malo Skcsicsnye Wücsonka Jeden-nél leparkoltunk. Jenő a kocsi hátsó ülésén hagyott egy termosznyi forró teát, mondván milyen jó lesz, amikor a szállásunkra indulunk átfázva. Jenő így gondolt a jövőnkre, de nem látta azt. A parkolás után azonnal esni kezdett az eső. Nem baj mondta Jenő, fenn a hegyen ez már hó lesz. Nem lett. Rövid idő alatt átáztunk. Akkor még nem voltak vízhatlan ruháink. Nem baj, mondta Jenő, mikor haza indulunk, milyen jó lesz a meleg tea. Sajnos ez sem így lett. A sok esőtől megolvadt az a tó, ahová parkoltunk. A hátsó ülésen lévő termosz úszott a vízben. Jenő szólt: „Üljetek be a kocsiba, majd kitolom az iszapból.” Nevettünk. Jenő legfeljebb 50 kiló volt, a kocsi 1.800 mi ketten Gáborral 200. Viszont Jenő autója tökéletes állapotban volt. Gáborral kitoltuk az iszapból és működött egészen a hazautazásig.
A 70-es években számunkra Jenő hozta el a szörf élvezetét. Az olajipari vállalat dolgozói úgy kezdtek el szörfözni, hogy Jenő télen könyvből megtanult szörfözni, tavasszal „beszereztetett” egy üreges szörföt, talán Lelle volt a neve, smirgli volt a taposója, és azon tanított meg bennünket. Öt vízen töltött óra után kimehettünk egyedül száguldozni.
Jenő találta fel a korongozást is számunkra. 1 méter átmérőjű fa lemez, korong alakban. Ennyi. Ezen lehetett egyensúlyozni, úgy hogy a Moszkva motor húzott. Mint a vízisíelésnél, de nincs méregdrága sí, kötés meg cipő, csak egy korong és állj rá mezítláb…
A 80-as években többször meghívtuk Jenőt Ausztriába síelni. Egy alkalommal Obertauernben voltunk. A hegyoldalban laktunk. Reggelre elképesztően erős szél lett. Csapatunk kijelentette otthon maradunk. Nem úgy Jenő. Ö síelni megy. Veled megyek mondtam. Jenő kilépett az ajtón, az erős szél felkapta és vagy 20-30 méterrel arrébb, sífelszerelésével együtt földhöz vágta. Végül lekerültünk szélvédett területre. Egyedül voltunk a pályán. A síliftnél csak egy oktató árválkodott. Osztrák srác, testre feszülő ruhában. Megkértem oktassa Jenőt. Mindketten boldogok lettek. Jenő tökéletesen beszélt németül, az oktató meg pénzt keresett a szélvihartól csendes helyen.
Így valamennyit ledolgoztam a Jenővel szembeni adósságaimból.
Jenőt 100 évesen kapott egy hazai síterepre örök bérletet.
106 évesen búcsúztattuk. Gyönyörű élete volt.