„Semmit nem tanultam azoktól, akik durván támadtak…”
Elmúlt napjaimat a körülbelüli száz posztom bűvöletében éltem.
Meg a bizonyítási kényszeremben, hogy szép és jó életem volt és van.
A részletekről így gondolkodom:
Életemet megúsztam háború és gyűlölködés nélkül.
A nagypolitikával szerencsém volt, soha nem bántott. Én sem őt.
Ha voltak parázs pillanataim, rövid időn belül elszívtuk a „békepipát”.
Ritkán előfordult, hogy nem szívtunk „békepipát”,
de ekkor is letettük a fegyvert és többet nem kerestük egymást.
Lezárva az értelmezési tartományomon kívüli világot,
elmondhatom, hogy nagyon sok barátra tettem szert.
Éppen ez a mondatom az, ami megalapozza az idős korom szépségét.
A fentiekből a következtetésem:
aki nem találja az idős kora szépségeit,
az elszúrta a gyerek-, a fiatal-, és a felnőttkorát, azzal,
hogy nem gyűjtött barátokat, vagy nem eleget az öregkorára.
Van menekülő út! Öregkorban is lehet barátokra lelni!