„A hatalmas oroszlán is kiscica méretben kezdte”
Szeretek mentorálni. Szókratész kereteit kedvelem, 5-6 tanítvány, 2-3 óra beszélgetés, vitatkozás, konkrét feladatokkal kezdve, majd a végén a „szálak elvarrása” azaz a felismert lényeg ismétlése.
Fontosnak tartom az alkotási folyamat kezdetétől a „tanítványok” bevonását’
Együtt építsünk és romboljunk, tévelyegjünk és okoskodjunk.
A lényeg, egyezzünk meg!
A vitatkozási kultúránkban a józan eszünkre hallgassunk és ne az alá/fölé rendelésre.
Ne sértsük meg a vitapartnerünket. Az nem vitatkozás, hanem anyázás.
Edward De Bonó „Hat gondolkodó kalap” könyvére gondolok, mely a keleti kultúra lényegét hozza közelebb a gondolkodási struktúránkhoz. Nálunk az a gyakorlat, hogy egy gondolati struktúrát fogadunk el és azt akár az életünk árán is követjük. A „Hegedűs a háztetőn” színműben megismerkedhettünk a másik véglettel. Hogy melyik a célravezetőbb?
Talán az, amikor mindkét vagy akár több gondolkodási rendszer ismeretében eldöntjük a mi saját utunkat.
A gondolkodási rendszerünk beskatulyázásánál fontos lenne annak felismerése, hogy mi az állatvilágból jöttünk, Így fel vagyunk készítve az onnan származó attitűdökkel, akár élményekkel is, miközben éppen a kultúránk volt az, amitől eltávolodhattunk az állatvilág viselkedési sajátosságaitól.
Kifejezetten elítélendőnek tartom, hogy vezető politikusaink, az állatvilágból szerzett eszközökkel próbáljanak a demokráciánkban megküzdeni.
Ez még a feudalizmusban sem volt célravezető.
Eltévesztették a terepet és az időszámítást.
Ébresztő!